
Sziasztok!
Annamária és Rita vagyunk.
Barátságunk a coach képzésen kezdődött.
Egyre inkább azt éreztük, hogy mind a személyiségünk, mind a szakterületeink jól kiegészítik egymást.
Ekkor álmodtuk meg az ÉLETKIRAKÓ-t, azzal a céllal, hogy sokrétű tudásunkkal minél több embernek segítséget nyújtsunk.

Karácsonyné Szilágyi Rita vagyok dietetikus, coach és 3 gyermekes édesanya.
2001-ben végeztem a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai karán dietetikusként.
Pályám kezdetén a Szent Imre Kórház diabetológiáján helyezkedtem el és 2006 -ig aktívan részt vettem az osztályos és az ambuláns munkában is. Lehetőségem volt Dr. Kerényi Zsuzsa főorvosnő és csapata szárnyai alatt tudásomat tovább csiszolni. Ezért a mai napig hálás vagyok nekik!
2007-ben megszületett a kisfiam, majd 2009-ben és 2012-ben a két kislányom is. Ezt az időszakot a családomnak, gyermekeimnek szenteltem.
2015-ben az Újpesti Szakorvosi Rendelőben folytattam dietetikusi hivatásomat.
Jelenleg is ott dolgozom mint az Újpesti Egészségfejlesztési Iroda munkatársa.
Mindig örömmel töltött el, hogy segíthettem a klienseimnek egy tudatosabb, egészségeseb táplálkozás kialakításában, testsúlyuk normalizálásában, közérzetük és laboreredményeik javításában. Mégis sokszor úgy éreztem, hogy ez nem elég, valami hiányzik!
Ekkor fordult a figyelmem a coaching irányába, mert nagyszerűen kiegészíti az életmód tanácsadást akkor, amikor a kliens már mindent tud, de a gyakorlati kivitelezésben mégis nehézségei támadnak, motivációját veszti.
Ezért 2018-ban részt vettem a Szeretet útja life és business coach képzésén, ahol amellett, hogy megtanultam a coaching alapjait, önismeretem is rengeteget fejlődött.
A képzés befejezése után a Rendszertábla képzést is elvégeztem. Ez egy nagyon hatékony eszköz az emberi kapcsolatok dinamikájának érzékelhetőbbé tételére.
Így született meg a gondolat, hogy egy komplexebb szolgáltatás keretében- ötvözve az eddig megszerzett tudást és tapasztalatot- elindítsam a vállalkozásomat.
A mai világban nagyon fontosnak tartom az egészségtudatosságra nevelést, már gyermek korban. A példát azonban mindig a szülők és a gyermek környezetében lévő felnőttek mutatják a gyermekek számára. Ezért fontos, hogy mi magunk is tudatosabbá váljunk.
Várok mindenkit szeretettel dietetikai tanácsadáson, egészség vagy life coachingon, aki szeretne tudatosabban élni, életmódot szeretne váltani, de nem tudja, hogy hogyan kezdjen hozzá, vagy már belekezdett, de elakadt és nem látja tisztán hogyan tovább!

Szőke Annamáriának hívnak. Szociálpedagógiából diplomáztam a Szent István Egyetemen, gyógypedagógiából az ELTE-n. Life és business coachingot tanultam a Laurus Képző Intézetben, család- és renszerállítást a Phoenix Stúdióban. Emellett deeksha adó és access bars kezelő vagyok.
Pályafutásomat üzleti területen kezdtem, 15 évig vezettem ingatlan eladással és bérbeadással foglalkozó irodákat. 25-30 fős csapatokat irányítottam, én feleltem a teljes iroda működéséért. Az emberekkel végzett munka jelentette számomra mindig a legnagyobb örömöt.
Saját önismereti utam egy betegséggel kezdődött, és számtalan módszert kipróbáltam. Egyre erősebben hittem abban, hogy a test-lélek-szellem egységében lesz a megoldás. Sok jel mutatott arra is, hogy az aktuális tünetek gyökere a múltban keresendő, őseink tettei, családi mintáink között. Ekkor ismertem meg a családállítás, amely a sorozatos tragédiák után elhozta a csodákat is családunk életébe. Megtanultam és sok személyes tapasztalatot szereztem a Hellinger-féle családállításban.
Ahhoz, hogy ezeket a változásokat be tudjam építeni a mindennapjaimba és más minőségű, boldogabb életet éljek, szükség volt egy tudatos, már a jövő felé mutató módszer elsajátítására. Ez volt a coaching, amely megmutatta mekkora belső erővel rendelkezem, amit bármikor mozgósíthatok.
Munkám során közös alapokon nyugvó, egymást csodálatosan kiegészítő támogató eszközöket használok. Hiszek a személyre szabott, sokszínű önismereti módszerekben, így amennyiben hozzám fordulsz, megismerheted a deeksha (áldás) tudatosságszint emelő hatását, vagy választhatsz akár egy access bars kezelést is, attól függően, hogy mire van szükséged.
Hogy miért lehetek én a Te kísérőd az önismerti úton? Mert legfontosabb célom, hogy azt adjam Neked, abban segítselek, amire éppen szükséged van. Tudatosan, komplexen, hatékony, ám mégis gyengéd módszerek alkalmazásával.
Utam során mindig éreztem, hogy vezetve vagyok, legyen ez az isteni gondviselés, a tudatosság vagy a belső vezetőnk. Hiszek benne, hogy minden értünk történik, a megfelelő helyen és időben.
Ha úgy érzed, a Te időd most jött el és utad hozzám vezet, keress meg bátran, várlak szeretettel.